A Mementó-keresztet a Porta Egyesület állíttatta 20 évvel ezelőtt – eredetileg a Végh Mihály téren. A méretes műtárgy az ismeretlen helyen és körülmények között elhunytak emlékét hívatott ápolni – akik sírját a hozzátartozók nem tudják felkeresni, vagy már ők maguk is elmentek a minden élők útján. 2006-ban egy kőkeresztet hozott létre a helyszínen a Nemzetközi Kerámia Stúdió. Ennek okán a Mementó a Kecskeméti Köztemetőben nyert végleges elhelyezést a Városgazdasági Kft. támogató közreműködésével. A múló idő vasfoga komoly nyomokat hagyott a kereszten, ezért a Porta Egyesület aktivistái a napokban elhatározták: átfestik a műtárgy felületét. Erre november 9-én került sor a civil szervezet önkénteseinek jóvoltából. Mindenszentek idején és Halottak napján a Porta Egyesület (valamint más civil csoportosulások) tagjai felkeresik a monumentális temetői fakeresztet, hogy egy-egy szál virággal adózzanak az (ismeretlen) elhunytak emlékének. (Fotók: Mátyus István)