A rendkívüli hőhullámra tekintettel éltető vízzel enyhítették a Porta Egyesület önkéntesei a kecskeméti Kurucz téri Krisztus-kereszt környékén található virágok, fák szomjúságát. Az évszázados rekordokat döntő forróságban úgyszintén nagy szükség volt áldozatos munkájukra, hiszen egyéb gondoskodás hiányában aligha lenne képes életben maradni e szakrális emlék környezetének növényvilága.
Kategória: Hírek, aktualitások
Szorgos kezek szépítették a Tormási-kereszt és a Kurucz téri Krisztus-emlékmű környezetét
A Porta Egyesület elhivatott önkéntesei csütörtök délelőtt ismét gondozásba vették a Kiskunfélegyházi úti Tormási-keresztet és a Kurucz téri szakrális emléktárgyat. A hagyományos környezetszépítő akció révén a hit és a közösségi összefogás városi szimbólumai méltó, ápolt köntösben fogadják a járókelőket. Múlt és jelen találkozása a Kiskunfélegyházi úton Idestova tizenkét esztendeje, 2014 augusztusában nyerte el mai, méltó...
Gondos kezek szépítették Kecskemét szakrális örökségét
A Porta Egyesület elhivatott önkéntesei június 11-én ismételten útra keltek, hogy tevőleges gondoskodással óvják a város kiemelkedő emlékhelyeit. Az aktivisták áldozatos tevékenységének köszönhetően frissen rendbe tett, méltó környezet fogadja a Szegedi úti feszülethez látogatókat és a Szentháromság temetőben nyugvó Révész István egykori tábori püspök emléke előtt adózókat. Éltető gondoskodás a Szegedi út és a Kinizsi...
Megújult a Kinizsi utcai feszület és Révész István végső nyughelyének környezete
Az előző nap nemes kezdeményezése újabb állomásokhoz érkezett: a Porta Egyesület önkéntesei a Kinizsi utcai Krisztus-keresztnél és egy nagyformátumú egyházfi, Révész István sírjánál hirdették a gondoskodás erejét. A tegnapi, Tormási-keresztnél végzett munkálatokat követően a hitbéli elkötelezettség és a közösségi felelősségvállalás „stafétája” újabb helyszínekre vándorolt. A Porta Egyesület tagjai töretlen lelkesedéssel folytatták azt a missziót, amely...
Tavaszi kertészkedés a Tormási-keresztnél
A Porta Egyesület önkéntesei idén is gondos kezekkel ébresztették fel tavaszi álmából a Tormási-kereszt környékét, virágokkal és méltóságteljes renddel tisztelegve a hit és a hagyomány előtt. (Fotók: Farkasné Pásztor Jolán) Kecskemét egyik legforgalmasabb pontján, a Kiskunfélegyházi út lüktető forgalmában, a körforgalmi csomópont tőszomszédságában áll egy néma, mégis sokatmondó mementó. A Tormási-kereszt nem csupán egy kőbe...
Őszi köntösbe öltözött Révész István nyughelye
Október 15-én, szerdán délelőtt ismét útra keltek a Porta Közhasznú Egyesület tagjai, önkéntesei, hogy rendbe tegyék Révész István (1862-1929) tábori püspök sírját és annak környezetét a kecskeméti Szentháromság temetőben. Kapáltak, gyomtalanítottak, gereblyéztek, öntöztek – ahogy ez hosszú-hosszú évek óta lenni szokott. (Fotók: Retkes-Ömböli Magdolna)
Újfent megszépült Révész István nyughelye
Június 3-án, kedden délelőtt újólag útra keltek a Porta Közhasznú Egyesület tagjai, önkéntesei, hogy a nyári hőségben rendbe tegyék Révész István (1862-1929) tábori püspök sírját és annak környezetét a kecskeméti Szentháromság temetőben. Kapáltak, gyomtalanítottak, gereblyéztek, öntöztek. Munkájuk eredményeképpen ismét a térség egyik gyöngyszemévé lett az ódon sírkert. (Fotó: Oltyán Bence)
Kertészkedtek a Porta Egyesület önkéntesei a Tormási-keresztnél és Révész István sírjánál
A kecskeméti Kiskunfélegyházi út körforgalmi csomópontja közelében látható szakrális emlék Krisztus szenvedésére és kínhalálára, illetve csodálatos feltámadására emlékezteti az arrafelé járókat-kelőket. A Porta Egyesület aktivistái immáron tizenegy esztendeje viselik gondját a keresztnek; virágokat ültetnek annak környezetében, eltávolítják a gyomokat, öntözik a növényeket, valamint füvet nyírnak, ha éppen úgy hozza a szükség. Április 4-én, pénteken délelőtt...
Betlehem tündöklik: karácsonyi koncert a Wojtylában
Az adventi várakozás és a karácsonyi ünnepkör meghitt pillanatai elevenedtek meg szerda délben a Wojtyla Barátság Központban, ahol a Sudri zenekar Betlehem tündöklik címmel adott különleges népzenei hangversenyt a népkonyha gondozottjainak. (Fotók: Mátyus István) A bő félórás műsort Maróti Miklós alapító-zeneszerző hangszerelte. A programban tizenegy szerzemény hangzott el. Az előadás során klasszikus magyar költők, mint...
A Belső-Szegedi úton, a Tormási-keresztnél és a Kurucz téren folytatódott a környezetgondozás
Halottak napja alkalmából először a Köztemetőben lévő Memento-kereszt, majd a Szentháromság Temetőben Révész István tábori püspök sírjának környezete újult meg a Porta Egyesület tagjai és aktivistái jóvoltából. Kedden a Belső-Szegedi út és a Kinizsi utca sárkánál lévő Krisztus-keresztnél, továbbá a Kiskunfélegyházi úti Tormási-keresztnél, valamint a Kurucz téren folytatták áldozatos munkájukat a derék önkéntesek, akik egy-egy...