Keresztgondozás két helyszínen

A Porta Egyesület önkéntesei és a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai kora tavasz óta folyamatosan, heti rendszerességgel gyomlálnak, gereblyéznek, továbbá öntöznek, szemetet szednek a Kiskunfélegyházi úti „Mercedes-keresztnél”, valamint a Kurucz téri, a Mezei utcai, és a Belső-Szegedi úti szakrális emlék közvetlen közelében, illetve a Szentháromság temetőben, Révész István tábori püspök sírjánál. Kedden alig három órahossza alatt szinte teljesen újjávarázsolták a Mezei utcai és a Kurucz téri Krisztus-keresztek övezetét, majd legvégül közös erővel elszállították az összegyűjtött, oda nem illő tereptárgyakat.