Hosszú évekkel ezelőtt vették „gyámság” alá a Mezei utcai Krisztus-keresztet a Porta Egyesület szorgos önkéntesei. Azóta évről évre folyamatosan rendben tartják a szakrális emlék környezetét, melyet Kecskemét önkormányzata 2024 tavaszán teljesen megújított. A közhasznú szervezet aktivistái pedig április 10-én megkapálták a környező földes területet, valamint egynyári növényekkel ültették be a virágágyásokat.
Author: portaadmin
Megújult a köztemető Mementó-keresztje
A Mementó-keresztet a Porta Egyesület állíttatta 20 évvel ezelőtt – eredetileg a Végh Mihály téren. A méretes műtárgy az ismeretlen helyen és körülmények között elhunytak emlékét hívatott ápolni – akik sírját a hozzátartozók nem tudják felkeresni, vagy már ők maguk is elmentek a minden élők útján. 2006-ban egy kőkeresztet hozott létre a helyszínen a Nemzetközi...
Jutalmat kaptak a szemétszedők
Ajándékcsomagokkal köszönték meg a két legaktívabb természetszerető aktivista önkéntes szemétszedését a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A főszezonban Jobbágy Istvánné Katika, valamint Kispatakiné Szénási Melinda minden hétfőn járta a területet, és összeszedte az eldobált hulladékot. (Fotók: Mátyus István) A vízpart közelében megtartott eseményen Farkas Pál, a Porta Egyesület elnöke hangsúlyozta: a Szabadidőközpontban, mely a város zöld...
Barangolás a Nyíri erdőben
Immáron több mint tíz esztendős hagyomány a KEFAG Zrt. háza táján, hogy a cég vezetői ismeretterjesztő célzattal civil szervezeteket látnak vendégül a faipari nagyvállalat egy-egy telephelyén. A Porta Egyesület és más városi társszervezetek tagjai folyamatosan élnek a felkínált lehetőséggel. Akárcsak 2023. október 11-én, amikor – hagyományosan – Sulyok Ferenc vezérigazgató és Madácsi Sándor erdészeti igazgató...
Kertészkedés és mázolás a Tormási-keresztnél
2014 augusztusában Tormási Attila, a Tormási Autóház tulajdonosa támogatásával, a Porta Egyesület szervezésében került jelenlegi helyére és újult meg a Kiskunfélegyházi út körforgalmi csomópontja közelében ma is látható, Krisztus szenvedésére és kínhalálára, illetve csodálatos feltámadására emlékeztető szakrális emlék. A Porta Egyesület aktivistái azóta is gondját viselik a keresztnek; virágokat ültetnek annak környezetében, eltávolítják a gyomokat,...
Öntözés a Kurucz téren
A Porta Egyesület tagjai és önkéntesei a nyári forróságra tekintettel ismét meglocsolták a Kurucz téren tíz éve ültetett fákat, egyúttal levágták a száraz ágakat, valamint az időközben kifejlődött vadhajtásokat. Mindemellett a szanaszét szórt szemetet is összegyűjtötték.
Fejér és Tolna vármegyében barangoltak a Porta Egyesület aktivistái
Farkas Pál, a Porta Egyesület elnöke szervezésében Cece, Ozora és Dég nevezetességeit fedezték fel a civil szervezet tagjai, önkéntesei. A június 22-ei kulturális kalandtúrán mintegy ötvenen vették szemügyre e települések legfőbb nevezetességeit: Cecén a Csók István Emlékmúzeumot, Ozorán Pipo Várkastélyát, Dégen pedig a Festetics-kastélyt. (Fotók: Tódor Norbert) Csók István, a 20. századi magyar festészet kiemelkedő...
Keresztgondozás több helyszínen
A Porta Egyesület önkéntesei a nyári időszakban is rendszeresen kertészkednek – többek között – a Kiskunfélegyházi úti „Mercedes-keresztnél”, a Mezei utcában, a Belső-Szegedi útnál, valamint a Kurucz téri szakrális emlék közvetlen közelében, továbbá Révész István, a kecskeméti Nagytemplom egykori plébánosa, későbbi tábori püspök síremlékénél. Kedden és szerdán alig három órahossza alatt szinte teljesen újjávarázsolták ezen...
Keresztgondozás két helyszínen
A Porta Egyesület önkéntesei és a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai kora tavasz óta folyamatosan, heti rendszerességgel gyomlálnak, gereblyéznek, továbbá öntöznek, szemetet szednek a Kiskunfélegyházi úti „Mercedes-keresztnél”, valamint a Kurucz téri, a Mezei utcai, és a Belső-Szegedi úti szakrális emlék közvetlen közelében, illetve a Szentháromság temetőben, Révész István tábori püspök sírjánál. Kedden alig három órahossza alatt...
Kertészkedtek a Wojtyla Ház környékén
Gondos munkáskezek vették kezelésbe a Wojtyla Barátság Központ közvetlen környezetét. Az órákig tartó kertészkedés, parkgondozás, virágültetés hamar megérlelte gyümölcsét. Tisztaság, frissesség, tökéletes rendezettség fogadta péntek délben az Egressy utca 5/b. előtt járókat-kelőket. Minden túlzás nélkül kijelenthető: teljes szépségében pompázik Kecskemét belvárosának eme pazar szeglete. Hála és köszönet a népkonyha gondozottjainak, valamint a Porta Egyesület önkénteseinek,...