Napi Evangélium - "Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?" (Hit és Élet)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 13. 10:20
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték t?le: "Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét? Jézus ezt felelte: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremt? kezdetben férfinak és n?nek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek" Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza."
A farizeusok azonban er?sködtek: "Miért írta hát el? Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?" Jézus kijelentette: "Mózes a keményszív?ségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem a paráznasága miatt - és mást vesz el, házasságtörést követ el."
Erre a tanítványok megjegyezték: "Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni." Jézus így válaszolt: "Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!"
Mt 19,3-12
Az örökség része lesz a halasi csipke (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 13. 10:18
Felkerült a "halasi csipkevarrás élő hagyománya" a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.
Tragédia az 52-esen: két halott, két súlyos sérült – fotók (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 13. 08:32
Ketten meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek abban a ma (péntek) kora reggeli balesetben, amit fiatalok okoztak az 52-es főút 22-es kilométerszelvényénél.
A szőlő és a gyümölcs városa, Kecskemét (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 13. 08:29
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Katona József Múzeuma szeretettel vár minden érdeklődőt, a Hírös Hét keretében rendezett: A szőlő és a gyümölcs városa, Kecskemét
és a Műtárgyak újjászületése (Restaurált kerámiák a Katona József Múzeum gyűjteményéből) című kiállításainak megnyitására a Cifrapalotába, (Kecskemét, Rákóczi u. 1.) 2010. augusztus 17-én (kedden) 16 órára.
Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 13. 08:24
Tegnap délben ellopták a KGL-476 forgalmi rendszámú, BMW 530D típusú személygépkocsit Kunfehértóról a strand elől. A gépkocsi lezárt állapotban volt, a sértettnek okozott lopási kár.: 8.000.000.-Ft.
Egy kunszentmiklósi Kft. telephelyén lévő konténerből lopott ismeretlen. A tettes a lakatot levágva jutott a tárolóba, majd onnan 500 méter rézkábelt, 15 db. sárga színű szilikon rostát, 8 vödör gépzsírt, és 3 vödör csapágyzsírt vitt el, 2.400.000.Ft. értékben.
Hétvégén zivatarok tarkítják az időt (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 13. 05:24
Pénteken is sok napsütésre, meleg, nyári időre kell készülni. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőzet mellett, elszórtan alakulnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti országrészben 35 fok fölé melegszik a levegő, a déli órákban erős lesz az UV sugárzás. Hétvégén változékonyabbra fordul az idő, egyre nagyobb eséllyel alakulnak ki záporok, zivatarok.
Nagyboldogasszonyra a repülősök védőszentjére emlékeztek a Wojtyla Házban (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 22:40
Mindenek előtt Szent Klárára emlékeztek ma a Wojtyla Házban, ezt követte az - ez évben -vasárnapra rendelt Nagyboldogasszony/Mária mennybemenetele ünnep köszöntő örömteli megemlékezés. A repülősök védőszentjéről a neves helytőrténész, Kenyeres Dénes, repülős alezredes szolt. Ő a Mennybe fölment Istenanya! Aki nem hal meg....csak elszenderül. Persze sok más jeles apropója is volt a találkozásnak. Például a barátság.... A Wojtyla Ház egyik régi segítője T. mester főzte a marha-gulyást (kiváló volt!), utána remek dejós bukta következett végül a Molnár családtól kapott ringló szilva örvendeztette meg a nagy családot. Remek hangulatban, a barátság örömét átélve trel el ez a nap is a Wojtyla Házban....
LELKIGYAKORLAT 6: érseki elmélkedés a TÍZ PARANCSOLATRÓL (Hit és Élet)
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 16:10
Dr.Bábel Balázs érsek úr elmélkedése az ötödik parancsolatról."Ne ölj" Kérem hallgassa meg a Charitas Rádió felvételét.
Cseh László aranyérmes 200 m vegyesen az úszó EB-n (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 11:31
Cseh László aranyérmet nyert szerdán 200 m vegyesen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. A szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmese kiélezett küzdelmet vívott az osztrák Markus Rogannal, akit végig maga mögött tartott ugyan, de az elsőség csak hatalmas hajrában dőlt el. A címvédőként rajtolt Cseh 1:57.73 perces Európa-bajnoki rekorddal győzött. A harmadik hely a brit Joe Roebucknak (1:59.46) jutott. Ugyanebben a számban Verrasztó Dávid 2:00.72-vel hatodik lett.
Mesterkurzus indul az Alkotóházban (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 09:13
Távol-keleti akvarell- és kollázstechnikákat bemutató mesterkurzus indul augusztus 12-től a kecskeméti Alkotóházban. A művészek munkájába a közönség is bepillanthat augusztus 16-án, hétfőn, az alkotótábor nyílt napján.
XI. Hetényegyházi Bográcsos Parti (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 09:10
Mint minden évben, augusztus utolsó hétvégéjén ismét benépesedik majd a hetényegyházi sportpálya. 2010 augusztus 28.-án ugyanis megrendezésre kerül a XI. Hetényegyházi Bográcsos Parti.
Napi Evangélium - "Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?" (Hit és Élet)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 08:25
Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: "Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?" Jézus így felelt: "Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek.
Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 08:10
Betörtek egy tiszaalpári családi házba. A bűncselekmény tegnap hajnalban történt, amikor is a tolvaj az ablakon bemászva a lakásból 360.000.-Ft. készpénzt, két darab arany gyűrűt és egy betétkönyvet lopott el. Az okozott kár 400.000.-Ft.
Köztér! Belvárosi idill (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 10:46
Jó látni, hogy a természet is cselekszik az élhetőbb, szebb emberi környezetért. EZ a kis növény minden évben újra és újra kihajt, azon a kis helyen. A város látványossága.
Folytatódik a napos, nyárias idő, hétvégén zivatarok jönnek (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 06:01
A hétvégéig a napsütés lesz túlsúlyban, számottevő csapadékra nem kell számítani. Csütörtökön szinte mindenütt 30 fok fölé melegszik a levegő. Erős lesz az UV sugárzás. Hétvégén változékonyabbra fordul az idő, egyre nagyobb eséllyel alakulnak ki záporok, zivatarok.
Most érdemes kémlelni az eget! (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 11. 16:54
Érdemes gyűjteni a kívánságokat, hamarosan hullócsillagok egész raja tűnik fel az égen, hogy teljesítse őket. Már ma is kémlelhetjük az eget, de csütörtökről péntekre virradó éjjel számíthatunk a legtöbb meteorra, ekkor lesz ugyanis a Perseidák-meteorraj gyakorisági maximuma.
Hírös Hét Fesztivál részletes programja (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 11. 14:05
Nem sokára elkezdődik a 2010-es Hírös Hét Fesztivál, tekintsék meg a részletes programot.
Postázzák az ajánlószelvényeket (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 11. 13:03
Jövő hétfőtől kapják kézhez a választók az önkormányzati választásokkal kapcsolatos ajánlószelvényeket. A választói névjegyzéket szerdától lehet megtekinteni a kecskeméti polgármesteri hivatalban.
Köztér! Hihetetlen állapot uralkodik az iskola előtt (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 11. 12:09
Munkatársunk a mai nap a II Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtti parkban járt, ahol megrongált padokat, hirdetőtáblát, szétszórt csikkeket, ürítetlen kukát talált. Mindez egy iskola előtt. Ugyan nyár van, és a kisiskolások nyári szünetüket töltik, de ebben az időszakban sem szabad az intézmény előtti teret elhanyagolni. A padok úgy néznek ki, hogy arra az embernek nincs gusztusa ráülni sem. A kukából árad a szemét bűze, a hirdetőtábla pedig elvesztette igazi funkcióját. Ki tehet erről?
„Belehúzott” a hazai ipar (Hírek, események)

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 11. 10:28
A korábbi 0,2 százalékos csökkenésről 0,6 százalékos bővülésre módosította az idei évi GDP-teljesítményre adott előrejelzését a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ennek hátterében a külpiaci fellendülés áll: az első fél évben „belehúzott” a hazai ipar, amit az export növekedése generál.
© 2004-2008 Porta Egyesület(E-mail) | Adatvédelmi elvek

















